Az elmúlt héten két gyerekcsapat is „lecsapott” ránk, vagyis – szerencsére – nálunk, az Ízlelőben költötték el minden nap az ebédjüket. A kedd volt különben a csapatunknak a leghúzósabb: akkor 208 ebédvendéget számoltunk! Ez már igazi csúcs! Aznap a gordon bleu-t és a fűszeres csirkenyársat vendégeink egyszerűen imádták. A következő héten is lesz csoportunk, igaz, ők már nem általános iskolások vagy középiskolások lesznek, hanem idősebb fiatalok, akik a Mészöly Miklós emlékprogramra érkeznek városunkba.

A nagy hőséget különben elég nehezen viselem a kerekes székemben, de legalább az étteremben jól elvagyunk, ott ugyanis a klímának köszönhetően kellemes a hőmérséklet. Hanem amikor kimegyek onnét, és indulok haza, hu, szinte forr alattam az aszfalt.

Szabadságra egyelőre nem gondolok, talán majd augusztusban sort keríthetek rá, hogy néhány napra otthon maradok rendezgetni az iratokat, most, a következő hetekben még nem, mert – szerencsére – sokan jönnek hozzánk. És két hét múlva, szombaton, esküvőnk is lesz, azt izgatottan várom, szeretnék felszolgálni majd az esti, ünnepi vacsorán.

Karácsony Tibor kollégámmal, az éttermünk vendégterének vezetőjével már nagyban készülünk arra a szakmai versenyre, amire az Accent cég hívott el minket Mezőkövesdre, június 1-én és 2-án. Nagyon izgulok, sok minden miatt: még soha nem jártam azon a vidéken. Ez a nevezetes Zsóry-fürdő, ahol a Hotel Balneoban lesz a verseny. Ahol mindketten felszolgálóversenyen indulunk, a következő, hangzatos című szakmai viadalon: „Fancy- és alkoholmentes fancy drink verseny”. Frissen facsart citrusfélékből kell készítenünk alkoholos és alkoholmentes italt, elolvastam a versenykiírást, hú, nagyon izgalmas lesz! Dekorálni is kell a versenyművet, azt írják, virág kivételével minden más ehető dekoráció felhasználható.

Tibi vezényletével már nagyban gyakorlunk, jeget gyártunk, alkoholos és alkoholmentes kompozíciókon agyalunk.

Már a verseny előtti nap megérkezhetünk a rendezők jóvoltából, így abban is kicsit reménykedem, hogy esetleg kipróbálhatjuk a Zsóry-fürdő áldásos gyógyhatásait is.

És ha megtanuljuk a „versenymunkánkat”, márpedig szerintem június 2-ig álmunkban is el tudjuk majd készíteni, akkor ha hazaérünk Szekszárdra, természetesen itt is nagy örömmel bemutatjuk a versenykompozíciót a vendégeinknek.

Drukkoljanak nekünk, és ha valakinek személyesen van kedve kísérni a verseny alakulását, örülnék nagyon, ha találkoznánk!

Itt a jó idő, és ha épp nem esik, akkor már pakolják is ki a székeket, asztalokat a kollégáim a teraszunkra, terítjük ott is az asztalokat az ebédhez. Nagy siker mostanában éttermi vezetőnk, Karácsony Tibi limonádéja, aminek készítésére mindnyájunkat megtanított, sőt, jó párszor tréninget is tartott, hogy begyakoroljuk, és mindig ugyanolyan tökéletesen készítsük el. Már tervezünk különben meggyes változatot is (amikor beköszönt majd a várva várt meggy-szezon), most még a narancsos-citromos változatot kínáljuk.

A receptje sem titkos, szívesen közre adom, ha éppen nem nálunk kéri valaki, akkor akár otthon is elkészítheti forróbb napokon:

Cukorszirupból, citromléből készül, a poharakba 1-2 gerezd narancs és citromszelet is kerül, meg persze sok-sok megtört jég. Savas vízzel öntjük fel a hűsítőitalt, mentalevél kerül még bele, és a tetejére citromfű.

Az arányokra azonban figyelni kell, mert csak akkor lesz finom gyümölcsös, és nem túl édes, ha erre odafigyel az ember. Hűsítő finomság, én is imádom, váljék egészségükre!

A május elsejei hosszú hétvégét megelőző csütörtökön egyszerre volt három ballagásos rendezvényünk az Ízlelőben. Mivel nem tudtunk volna három különböző rendezvényt lebonyolítani egy helyszínen, ezért kettő bent az étteremben zajlott, egy pedig a Kék Madár Alapítvány tantermébe került. Volt, ahová hidegtálakat kértek, másutt levest és sültes tálat szolgáltunk fel. Középiskolás lányok búcsúztak az iskolájuktól, két csapat a Garay János Gimnáziumból, egy pedig az I. Béla Gimnáziumból érkezett hozzánk. Egyik most ballagó érettségiző, nálunk vacsorázó fiatal az egyik törzsvendégünk lánya – gondolom, jól ismernek minket, ezért esett ránk a választás. Kérdeztem néhányukat felszolgálás közben: izgulnak-e már az érettségi miatt? Volt, aki azt válaszolta, még nem, gondolom, e héten már izgalmas számukra a Nagybetűs Élet, amibe kezdenek belecsöppenni...

Nálunk is érdekes dolog történik a hétvégén: ismét lesz borvacsoránk, ezúttal Tanár úr főz nálunk, hétfőn már volt is bent az Ízlelőben, hogy a séffel pontosítsák, ki mit készít az ételsornál, ki miben segít, és hogy a bevásárlólistát összeállítsák. Sokan jelentkeztek hozzánk, de van még hely, ha kedvet kap bárki kedves vendégeink közül, vagy a minket ismerők, de nálunk még nem jártak közül – lehet jelentkezni, szép szekszárdi borsorral és hozzáillő remek ételekkel várjuk szombat este, a Merfelsz borvacsorán.

Valamelyik nap – csak úgy próbaképpen – kitettünk néhány asztalt, székekkel a teraszra a tavaszi napsütéses jó időben. Nagy siker volt vendégeink körében, ezért azóta is minden nap biztosítjuk ezt a szabadtéri lehetőséget (feltéve, ha az időjárás engedi), mert sokan szívesen ülnek ki jó időben a friss levegőre. Lehet mostantól kint ebédelni, vagy csak egy kávéra, sütire, üdítőre, finom limonádéra beugrani hozzánk addig, amíg nyitva tart az étterem.

Ezen a héten különben „mindent vitt” az a napunk, amikor a menüben vadas marha szerepelt zsemlegombóccal, de aznap a vendégeink a szezámmagos halszeletet lilahagymás burgonyasalátával is imádták. Kiváncsi vagyok, holnap hogyan fogadják a hozzánk betérők egy szintén új fogásunkat: a naturcsirkét málna mártással, de egy másik lehetőség, a juhtúróval töltött gombafejek kapormártással sem szerepelt még soha az Ízlelő étlapján.

Végül ne feledjék: hétfőn, az április 27-i Ridikül adásban lesz az a riport, amit nálunk forgatott a sikeres műsor stábja, már én is izgatottan várom, milyen lesz a végeredmény?

 Ez alkalommal kivételesen szeretném megosztani Veletek egy rövid beszélgetésemet Karácsony Tiborral, aki tulajdonképpen a főnököm az Ízlelőben, hiszen ő vezeti a vendégtérben a munkát, ő az éttermi irányítónk. Azért ültünk le beszélgetni, mert egyrészt volt végre egy szusszanásnyi időnk a hrom órai záróra után, másrészt, mert már néhány hónapja (szerencsére) velünk van, és ő az, akinem szenved semilyen fogyatékosságban, és elég különleges az, ahogy minket lát.

-      Hogy érzed magad nálunk?

-      Minden rendben, nagyon jól. Mivel a vendéglátás sosem számított a normális emberek tégelyének (gondolj csak a fordított időbeosztásunkra, a másképp zajló evéseinkre, mint általában a megszokott), ezért számomra első pillanattól nem volt furcsa, hogy közöttetek dolgozom. Hiszen különböző emberek vagyunk, nem vagyunk egyformák, ha valakinek a mentális képessége vagy a fizikai adottsága tér el mástól, az ugyanúgy természetes számomra, mint bármi más. Nagyon is sokat tanultam a munkatársaimtól, Tőletek az eltelt időszak alatt. Pedig voltam már sok helyen – Budapesten topéttermekben is -, de emberségben, munkatempóban és teherbírásban itt sokszor fel kell venni a versenyt a legmenőbb fővárosi helyekkel, sőt, néha túl is kell szárnyalni azt.

-      Mi a véleményed a „beosztottjaidról”?

-      Nincsenek beosztottjaim, kollégák vagyunk, akiknek ugyanaz a dolgunk, amit együtt kell megoldanunk. És remélem, Ti is így érzitek ezt velem kapcsolatban.

-      Gondoltad, hogy ilyen lesz a munkád, amikor csatlakoztál hozzánk?

-      Felszolgáló vagyok sok-sok éve, pontosan tudom, mi a feladatom. Azonban az újdonság volt számomra, hogy a napi „rutinfeladatok” mellett a rendezvények leszervezésébe, lebonyolításába is bele kell folynom. De nem gond, megoldjuk ezt is.

-      Mit változtattál eddig nálunk?

-      Még nem sok mindent, mert nem volt rá időm. Meg kellett ismerjelek Titeket, a vendégkörünket, a rendezvények lebonyolításának módját. Most azonban, hogy jön a jó idő, lesz egy kis „limonádé-gyorstalpaló”, szeretném, ha olyan különlegességeket kínálnánk, amivel elégedettek lesznek a legkényesebb ízlésű vendégeink is.

-      Mi tölt el mostanában örömmel?

-      Hogy végre név szerint kezdem megismerni a törzsvendégkörünket. Persze, nem vagyok olyan profi e téren, mint Ti, akik szinte mindent tudtok a vendégeinkről, amit elmeséltek magukról eddig. De remélem, hamarosan engem is ugyanúgy elfogadnak/befogadnak, ha például Te gurulsz oda hozzájuk felvenni a rendelést.

Annyira jól érezték magukat velünk (és mi is megszerettük a stábot), hogy a Ridikül tévéműsor stábja a budapesti Nobu-beli forgatás után úgy döntött: eljönnek hozzánk Szekszárdra is, mert kiváncsiak lettek, milyen hely valójában az Ízlelő, ahol mindannyian dolgozunk?

Amikor megérkeztek, ugyanaz a benyomásunk volt velük kapcsolatban, mint Pesten, amikor a luxusétteremben forgattak velünk: szinte észrevétlenül belesimultak az életünkbe, a riporterhölgy – Mester Ágnes – kérdései kedvesek, természetesek és egyáltalán nem tolakodók voltak. Az operatőr pedig figyelt arra is, hogy soha ne zavarja a munkánkat, nem állt az útban, amikor jönnünk-mennünk kellett ebédidőben a konyha és a vendégtér között.

Szerencsére éppen nem egy olyan napon érkeztek hozzánk, amikor feje tetején állt a ház, nem akkor, amikor a múlt héten például szinte egyszerre érkezett hozzánk 178 ebédelni vágyó vendég! Persze borítékolni lehetett volna, hogyha rántott szelet szerepel az étlapon milánói módra, az mindent visz, imádják a szekszárdiak ezt a fogást.

Különben izgatottan várom a jövő hetet, mert átböngésztem a jövő heti étlapot, és láttam, a megszokott, hagyományos, igazi Ízlelős ajánlatok között szerepel majd újdonság is: új séfünk, Nánay István tudásának és kreativitásának köszönhetően. Zöldséges muffint készít majd a séf úr sajtmártással, ez ugyanolyan izgalmasan hangzik, mint ezen a héten a Hét vezér tokány, amelyet három különféle húsból (sertés, pulyka, csirke) készítettek, pörköltalapra, tejfölös mártással a konyhán.

 Mozgalmas hetünk volt a múlt héten. Csak kapkodtuk a fejünket, annyi dolgunk volt a munkánk mellett. Mert persze a legfontosabb a vendégeink kiszolgálása ebédidőben az Ízlelőben. De emellett a következők történtek velünk.

A csapatunk második fele – akik a múltkor nem tarthattak velünk, mert valakinek az étteremben is kellett maradni -, szerdán utazhatott Pestre, hogy részt vehessen a Nobu Étterem által felajánlott fél napos szakmai tréningen. Évi, Petra, Norbi és a többiek ugyanolyan izgalommal várták az utazás napját, mint mi két héttel ezelőtt. A szakácsok az előkészítőben dolgoztak először, utána a cukrászatot mutatták meg nekik, közben rizst főztek, shitaki gombát díszítettek. A felszolgálók pedig a japán kultúrával, étkezési és terítési szokásokkal ismerkedtek. A szakmai program végén Évi és a többiek is megkóstolhattak egy hamisítatlan japán ételsort, amelynek egyes elemeit ők maguk készítették.

Közben megérkezett hozzánk a tévés Ridikül stábja, hogy folytassák a forgatást velünk, amit a múltkor épp a Nobuban kezdtek el. Engem is elkisértek hazáig, sokunkat kérdeztek, megkóstolták a menünket is, nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, várjuk nagyon majd a filmet.

És közben a megújult M1 csatornán szerdán kétszer is levetítették azt a filmet, amit korábban, még a tél derekán felvettek nálunk. Jó volt, hogy sok vendégünk másnap, ebéd közben gratulált, és mondták, mennyire tetszett nekik.

Különleges hangulatú, kellemes szombat esti programon vagyunk túl: március 21-én nálunk járt a tavalyi év végén az Év Borászának megválasztott Dúzsi Tamás és a bor estjein állandó társa, másik szereplője, a versműves Kis Pál István. Dúzsira azért is büszkék vagyunk, és kísérte nagy érdeklődés a szombat esti borvacsorát, mert városunk szülötte, köztünk él.

Az italsorhoz ezúttal az ételsort Kovács János, Venesz-díjas mesterszakács alkotta meg, akit mi mindannyian Tanár úrnak hívunk, és aki nagyon sokat segíti a munkánkat. A konyhán természetesen a mi szakácsaink is szombat reggeltől azon dolgoztak, hogy az esti programkezdetre minden kész legyen. A jércemelles előétel és a csicsóka krémleves inkább az új gasztronómia jegyében született, a Rác módon készült harcsaszelet pedig a régi idők konyháját idézte. A csoki mousse desszertet pedig imádták a vendégeink.

Dúzsi borait Szekszárdon és azon kívül is mindenki szeretei, rozéi az országban a legkeresettebb, legismertebb rozék közé tartozik.

Lehközelebb ismét vendégborász érkezik majd hozzánk, a hírek szerint májusban a Somló-hegy környékéről köszönthetünk az Ízlelőben egy ismert borászgeneráció tagját.

Amíg István beköltözött a látvány szusi pályára, Zoli és Zsolti meg a konyhán rákot pucolt és gombát díszített, addig mi ismerkedtünk a Japán kultúrával. A Nobu vendégterének vezetőjének felesége japán, ő is élt jóideig a szigetországban, csak ámultunk, mennyi mindent tud erről a számunkra egzotikus népről, kultúrájukról, viselkedési szokásaikról. Közben megérkezett a Nobu felszolgálócsapata, és velünk együtt teríteni kezdtek ebédhez. Nekem nagyon tetszett az a letisztultan egyszerű terítési mód, ahogy ebben a luxusétteremben történik. (Közben a háttérben hallottam, István a szusipultnál már szinte nagyelőadásokat tart az addig előtte sose látott szusi készítési technikáról, rizsfőzésről - teljesen beépült a szusi csapatba).

Akár estig elhallgattuk volna Halász Györgyöt Japánról, annyi érdekeset mondott, könyvet mutatott, végül a program befejéseként meghívott mindannyiunkat egy igazi japán módra készült Nobu ebédre. Zsolti (a konyháról) csak nézte az elé tett szusi tálat - pedig még arra is vigyáztak a vendéglátóink, hogy ne olyat tálaljanak fel, amiben nyers hal van, másoknak az evőpálcikával gyűlt meg alaposan a baja. Én majdnem mindent megettem, szerintem isteni volt. A szusi, az utána következő rák és csirkefalatkák, a legnagyobb, osztatlan sikert a desszert okozta: finom csokis muffin volt zöld tea fagylalttal. Csak egy volt benne a rossz: ez számunkra a nap végét jelentette, átöltöztünk ismét, és indultunk haza. Legközelebb a csapatunk másik fele tölthet majd egy szakmai napot a Nobuban. Jó lesz nekik nagyon!