A terminátor, hol félig kiégett szemmel, hol félholtra verten, de elszántan belenéz a kamerába, és azt mondja Arnold Schwarzenegger hangján: „I’ll be back!”, vagyis „Visszajövök!” Mondhatnám most én is, hogy némi kényszerű kitérő után visszatérek szeretett vendégeink és éttermünk dolgozóinak körébe, de a fizikai állapotom még nem engedi meg, hogy teljes napokat dolgozzak, csak kisegítek, ha valaki megbetegszik, és helyettesíteni kell. Nem panaszként mondom, hanem sajnos tény, még mindig fáj a hátam, kezelésekre járok, szóval még nem teljesen álltam be ismét a többiek közé.

Pedig mindenki nagy szeretettel fogadott. A vendégeink és a csapatunk is, akik figyelnek arra is, ha lehet, kíméljenek, kevesebb tányért hozzak-vigyek a konyháról, mint korábban. Csak hát olyan napokon, mint e héten is volt – szerdán például, amikor vagy 170-en fordultak meg nálunk ebédidőben -, nincs idő, sem energia arra, hogy igazán egymás gyengéire figyeljünk, akkora a hajtás, hogy alig győzzük, hogy minden a rendes mederben menjen.

De ez persze egyáltalán nem panaszkodás, hanem nagy öröm, hiszen a konyhánk, az éttermünk legnagyobb dícsérete, hogy egyre többen jönnek hozzánk. A hagymás marhaszeletnek volt különben ezen a héten a legnagyobb sikere, nekem is volt rá módom, hogy a nap végén megkóstoltam, és mondhatom, tényleg isteni volt.

Szóval visszatértem. Illetve úgy pontosabb: Visszatérek, ahogy a Scwarzenegger-féle rettenthetetlen és elpusztíthatatlan tökéletes gép, amelyiknek még lelke is van, ettől olyan különleges.