marikablogja

marikablogja

Rendezvények hete

2015. június 27. - marikablogja

Szombat van, épp most pakoljuk el az utolsó tányérokat, mossák el a konyhán a poharakat a vendégek után – nagy hajtás volt ez a hét, de persze egyáltalán nem panaszként mondom, csak beszámolok róla.

Napi 150-160 menüt szolgáltunk fel ezen a héten az éttermünkben, közben a táborozós csoportok is jártak hozzánk, az egyik marad még a következő héten is. Igaz, ők akkor nem lent az étteremben, hanem a Kék Madár vendégterében ebédelnek majd, mert annyian leszünk, itt nem férnének el. Ugyanis június utolsó és a júliusi hónap első hetében a szekszárdi balettos csoport is nálunk ebédel, ők 50-en vannak, két csoportban érkeznek majd. Hallottam, egyikük gluténérzékeny, az ő étkezésére külön vigyáznunk kell.

E hetünket pedig egy nyugdíjas csoport zárta szombaton, akik Komlóról érkeztek Szekszárdra, és nálunk fogyasztották el jó étvággyal az ebédjüket. Gyümölcslevest, rántott szeletet hasábburgival és salátával.

Jövő szombaton is sokan érkeznek hozzánk: estére jön egy társaság egyikük 70 éves születésnapját az Ízlelőben ünnepelni. Ők vadat kértek, vaddisznópöri lesz galuskával, és vaddisznócomb sütve, petrezselymes burgonyával. Így hát szabadságra mostanában nem megyek, szerencsére nagyüzem van nálunk, sorra érkeznek a rendezvények beírásai a füzetünkbe, sőt, most látom, két hét múlva esküvőnk is lesz!

taborozok_02.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://marikaszekszard.blog.hu/api/trackback/id/tr867578234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása