Amíg István beköltözött a látvány szusi pályára, Zoli és Zsolti meg a konyhán rákot pucolt és gombát díszített, addig mi ismerkedtünk a Japán kultúrával. A Nobu vendégterének vezetőjének felesége japán, ő is élt jóideig a szigetországban, csak ámultunk, mennyi mindent tud erről a számunkra egzotikus népről, kultúrájukról, viselkedési szokásaikról. Közben megérkezett a Nobu felszolgálócsapata, és velünk együtt teríteni kezdtek ebédhez. Nekem nagyon tetszett az a letisztultan egyszerű terítési mód, ahogy ebben a luxusétteremben történik. (Közben a háttérben hallottam, István a szusipultnál már szinte nagyelőadásokat tart az addig előtte sose látott szusi készítési technikáról, rizsfőzésről - teljesen beépült a szusi csapatba).

Akár estig elhallgattuk volna Halász Györgyöt Japánról, annyi érdekeset mondott, könyvet mutatott, végül a program befejéseként meghívott mindannyiunkat egy igazi japán módra készült Nobu ebédre. Zsolti (a konyháról) csak nézte az elé tett szusi tálat - pedig még arra is vigyáztak a vendéglátóink, hogy ne olyat tálaljanak fel, amiben nyers hal van, másoknak az evőpálcikával gyűlt meg alaposan a baja. Én majdnem mindent megettem, szerintem isteni volt. A szusi, az utána következő rák és csirkefalatkák, a legnagyobb, osztatlan sikert a desszert okozta: finom csokis muffin volt zöld tea fagylalttal. Csak egy volt benne a rossz: ez számunkra a nap végét jelentette, átöltöztünk ismét, és indultunk haza. Legközelebb a csapatunk másik fele tölthet majd egy szakmai napot a Nobuban. Jó lesz nekik nagyon!