Volt minden az indulás előtt, csak énekes halott nem (ahogy mondani szokták): kísérőnket, Angyal Magdolnát a Kék Madár Alapítványtól például egyenesen otthon, Szekszárdon felejtettük (úgy kellett érte visszafordulnunk), páran közülünk a Nobu tréning előtti éjszakán alig aludtak, úgy izgultak, hogy ott mi lesz? És még az indulást megelőzően nadrágvarrásra is sort kerítettünk, mert kiderült, nem mindenkire passzol az előre előírt egyenruha a pesti luxusétterembe. Ahol a felszolgálók mind feketében, a konyhán pedig fehérben dolgoznak.

Már nagyon vártuk a március 6-át, pénteket, amikor egy igazán különleges programon, egynapos szakmai tréningen vehettünk részt a pesti, belvárosi Nobu Étteremben. Nemhogy ilyen luxushelyen, de volt közülünk, aki még Pesten sem járt...

Péntek délelőtt 10 órára pontosan érkeztünk meg, Karácsony Tibor, az éttermünk vendégterének vezetője volt a kisbuszunk sofőrje, amit külön erre az alaklomra bérelt nekünk a vezetőség, hogy például én is, meg a kerekesszékem is elférjen. Hárman mentünk felszolgálók: Tiboron és rajtam kívül még Szabjánné Mariann is, és hárman a mi konyhánkról: Kraft Zoli szakács, Gombkötő Zsolti és Orsós István konyhai kisegítő. István fantasztikus volt: ő gyakorlatilag az első pillanatban feloldódott, ahogy odaértünk, beállt a látványkonyhán a japán szusi séf mellé, és magyar segítőjéhez, Maxihoz (ahogy a Nobusok nevezték), és végig szusit készített, rizst főzött, olyan volt, mintha ezer éve ezt csinálta volna, el sem szakadt a szusi pályáról, "Istvánt elvesztettük", sóhajtott Angyal Magdi, látva István boldog ténykedését, a mi Nobus vezetőnk, Halász György (éttermi menedzser) pedig egyenesen azt hitte, hogy aznap kezdett az új szusi séf, merthogy épp keresnek új embert a megüresedett posztra!

(most rohanok felszolgálni, a többit majd holnap mesélem el)

Március 6-án, pénteken az Ízlelő csapatának fele felkerekedik, hogy Pest felé vegye az irányt (a másik fele persze az étteremben marad, hogy kiszolgálja kedves vendégeinket), még az én kerekesszékemet is bepréseljük majd reggel a kisbuszba, és megyünk a pesti belváros közepére, az ötcsillagos hotelben lévő Nobu Étterembe, Andy Vajna birodalmába. A szuper elegáns étterem vezetői hívtak meg bennünket egy napos szakmai tréningre - most mi megyünk hatan (3 szakácsunk, és hárman mi, felszolgálók), aztán majd legközelebb a csapatunk másik fele.

Pontosan nem tudom, mit tanulunk majd ott, Éviék, vagyis a szakácsaink a szusi készítés titkát biztos nem lesik el, mert azért nálunk az Ízlelőben nem szerepel még szusi egy ideig az étlapon. Azonban rendezvényekre finger food fogásokat biztos mutatnak nekik.

Mi pedig mindannyian majd tetőtől talpig feketében pompázunk majd (ezt kérték tőlünk, mert ilyen az egyenruhájuk), és remélem, hogy sokat tanulunk a terítés terén a szuper gyönyörű helyen. Jó lenne a tulajdonost, Andy Vajnát is látni, de persze ő biztos csak akkor lesz ott, ha éppen arra akad dolga. Egy biztos, nem mindennapi élmény lesz a budapesti Nobuba mennünk, nagyon várjuk mindannyian már!

Lehet, hogy másutt a hétfőn a legnehezebb nap, mert a hét első munkanapja, mi viszont február 23-át nagy izgalommal vártuk. Mert tudtuk, hogy az M1 csatorna március 15-től induló hírcsatornájának egy népes stábja látogat el hozzánk. Ott kezdődött, hogy egy igazi drón szállt le az udvarunkon, majd fel, az égbe, és mindenhonnan kamerázták az épületünket. (A szomszéd házak lakói először kicsit megrémültek, mert nem tudták mire vélni ezt a különleges herkentyűt, aztán megnyugodtak, amikor elmagyaráztuk nekik, hogy tulajdonképpen mi történik.)

Aztán három kamerával, operatőrökkel, riporterrel megérkezett egy komplett stáb, és egész nap velünk maradtak. Forgattak a vendégtérben, a konyhában, kérdezgettek engem, meg Évit is a konyhán, sőt, őt a munka végén haza is kísérték, a fiait kérdezték a mama munkájáról.

Nálunk az alapítványunk vezetője, Andrea mutatta be az éttermünket, megszólalt a város polgármestere is, kérdeztek vendégeinket, szóval volt nagy felhajtás.

Még azokba a családi napközinkbe is ellátogatott a stáb, ahova naponta szállítanak tőlünk ebédet, gondolom, kíváncsiak voltak arra, ahogy a kicsik elfogyasztják.

Mindannyian nagyon várjuk a műsorba kerülés napját - azt mondták, várhatóan március 25-én lesz az adás az MTVA új hírcsatornáján az egyik magazin műsorukban - amint megtudom a pontos dátumot, időpontot, jelzem majd én is itt, a blogom útján.

Kíváncsi voltam, kik járnak hozzánk borvacsorára, ezért most néhány vendégünket bemutatok, akik a legutóbbi, február 14-i eseményünkön jelen voltak. Persze nem én kérdezősködtem, hogy honnan jöttek, hiszen egyáltalán nem volt időm, hanem a körünkben volt két újságíró, és ők segítettek, amíg én a többiekkel együtt a konyha és a vendégtér között jöttem-mentem a tányérokkal.

Kiderült, sokan, e-mailből értesültek a boros programunkról, sokan különben is, hét közben törzsvendégeink, voltak, akik a helyi újságból szereztek tudomást, hogy Lenkey Géza Mádról ezúttal ellátogat hozzánk, és volt egy nagyobb baráti társaság, akik egyenesen Pécsről utaztak hozzánk erre az esti programunkra.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy nem zavarta őket, hogy ezúttal nem helyi a borász, sőt, többen említették, kifejezetten örülnek, hogy más régió boraival ismerkedhetnek meg nálunk. Hiszen, tették hozzá, a szekszárdi borokat már jól ismerik, “fehérbort meg úgyis rég ittunk”, tették hozzá nevetve. “Jók ezek a borok, különlegesek, hangulatos az este”, mondták. Nem hittem volna, de kevesen jöttek direkt Valentin-napot ünnepelni nálunk, inkább a bor szeretete és a gasztronómia iránti érdeklődésük miatt találták vonzónak a vacsorát. “Mi vagyunk a sárgalábúak”, mutatkozott be nagyvidáman egy társaság, kiderült, ők a közeli Tolnáról érkeztek, ahol egy régi történet miatt, ami tojások megtaposásáról szól, rájuk ragadt ez az elnevezés, de ők ezt egyáltalán nem bánják. “A fehérbort kóstolni kell, a vöröset pedig meginni” summázta véleményét egy másik, szintén már jókedvre derült társaság, ők helyiek, szekszárdiak voltak, és amúgy máskor, hét közben is gyakran térnek be hozzánk.

Egy végtelenül kedves, szabad szellemet sugárzó, mégis nyugodt személyiségű borász műalkotásaival Valentin-napi borvacsoránkon ismerkedhettek vendégeink, február 14-én. A Tokaj-hegyaljai híres termőterületek egyikének - ez Mád -, tízhektárnyi szőlővel rendelkező családi birtok tulajdonosával, Lenkey Gézával, és különleges, rá jellemző fehérbor tételeivel, amelyekhez ismét a pesti ARAZ étterem chef de cuisine-je, Barka Áron álmodott meg, és készítette el ételsorát.

A borász elmondta, hogy borainak kóstolásával - és készítésével - szeretné végre eloszlatni azt a tévhitet, hogy Toka-hegyalján kizárólag csak nagyborok készülnek. Majd úgy mutatta be minden egyes tételét, amelyet az ételek mellé töltöttek a poharakba - a 2011-es évjáratú Fecsegőt, a Hét Hordó Furmintját 2009-ből (a Szekszárdra hozott palackokkal el is fogyott pincéjéből ez az évjárat), a 2008. évi Túlélőt, az Úrágya - Köves 2007. évi évjáratát, valamint az erről a vidékről szinte kötelező záróbort, a desszerthez párosított Tokaji Aszú 6 Puttonyos 1999-es évjáratú borát (ez a Lenkey Pincészet első aszúbora volt) -, mintha édes gyerekeiről mesélne. Elmondta például, hogy Fecsegője sosem látott hordót, fejtés után közvetlenül acéltartályba került, címkéjét pedig egy hollandiai utazás ihlette. Egyébként Lenkey borainak neve mind beszédes, mindegyikhez egy-egy érdekes, emberi történet fűződik, és elárulja azt is, ami a borász hitvallása: nem vonzza őt a nagyüzemi borászkodás,minden egyes szőlőtőkéjét emberszámba veszi, olyan borokat szeret készíteni, amelyek őszinték és van egyéniségük, nála nincsenek kőbe vésett szabályok, szereti a szabadságot és a kísérletezést.

Tudom, ez igazából rám tartozik, mégis, a blogomon keresztül szívesen megosztom másokkal is, hogy számomra kik a legkedvesebb vendégeink.

Majdnem minden nap betér hozzánk egy idősebb úr, karján egy ételhordóval, aki tőlünk visz ebédet otthonra magának és a feleségének. Kedves, beszélgetős, közvetlen, öröm őt hallgatni. Mindenről van egy története, ha látom, hogy érkezik hozzánk, már gurulok is elé.

Van egy család is, akik gyakori vendégek nálunk, papa, mama, gyerekek. A két lány már felnőtt, ők a párjukkal együtt szoktak érkezni, mindig örülök, ha meglátom őket, mert szintén kedvesek, figyelmesek, türelmesek, soha szóvá nem tennék, ha valamiben hibázunk, vagy nem megy olyan gyorsan a kiszolgálás, ahogy elvárható lenne.

Szeretem azt is, hogy pontban 11-kor, amikor nyitjuk az ajtót, már itt vár egy bácsi, aki olyan pontos, akár az a híres svájci óra, ő messzebbről, busszal érkezik hozzánk, és akkorra már rendszerint végez az étkezéssel, mire délben megindul a “roham”.

Tegnap különben elég “húzós” napunk volt, ugyanis egy helyi vegyes kórus nálunk ünnepelte délután a hatodik szülinapját, rántott szeletet ettek, rizzsel, petrezselymes burgonyával, és a legjobb az volt, amikor az estebéd után bekapcsolták a velük hozott szintetizátort és daloltak egy kicsit.

A Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázatot évente egyszer hirdeti meg a Magyar Turizmus Zrt. A díj 3 évig érvényes, a nyertes ez idő alatt jogosult a Q-logó és a cím használatára. Jelenleg 84 szálloda, 19 étterem, összesen 103 szolgáltató bejáratánál látható a tábla, és ez évben, január 27-én mi is átvehettük ezt az előkelő elismerést a budai Hiltonban rendezett ünnepélyes díjátadón.

Szekszárdról reggel 7 órakor indultunk Budapestre, Andrea vezetett. Nem tudom hogyan, de valamiképp beszuszakolták a csomagtartóba a kerekesszékemet, engem meg beültettek Évi, a szakácsunk mellé. Elől, az anyósülésen séfünk, Sanyi bá’ utazott. Nagyon izgatottak voltunk mindannyian, hiszen ez nagy eredmény és nagy kitüntetés a csapatunknak. A tanúsító védjegyet, amit kapunk, alig várjuk, hogy a Szekszárdon maradt többi csapattagunknak - akikkel közösen értük el ezt a szép eredményt -, megmutathassuk. 

Alapítványunk ügyvezetője, Mészáros Andrea újságírói kérdésre válaszolva a díj átvételekor elmondta, régi álma valósult meg, amikor az étterem megszületett, és most, amikor az Ízlelő, amelyet Szekszárdon már szerencsére annyian szeretnek, ilyen eredményt ért el. Kifejtette, ez egy olyan hely, ahol mi, a fogyatékos emberek lehetőséget kaphatnak bemutatni képességeink sokszínűségét, és a legtöbbünkre jellemző lenyűgöző akaraterőt. Egy hely, ahová betérve meggyőződhet a vendég arról, hogy megfelelő körülmények biztosítása esetén szinte mindenre képes lehet egy fogyatékos ember is!

Nagyon büszkén és boldogan tértünk haza. A minőségi munkát tanúsító védjegy fő helyre kerül nálunk.

Vendégeink nagyon megkedvelték, mi pedig őket szeretjük, ezért folytatjuk szállodai wellness hétvégéket kisorsoló nyereményjátékunkat ez évben is. Mutatjuk, mit lehet nyerni idén Húsvétra:

 Az egyik, kisorsolásra váró, két személyes  hotelbeli tartózkodás a Quaestor-csoport felajánlásaként érkezett. A győri ETO Park Hotel Business ß Stadiumba indulhat társával a nyertesünk, ahol egy nem mindennapi élmény várja: amellett, hogy kipróbálhatja a ház szolgáltatásait - például a napokban nyílt, kényeztető wellness részleget -, mivel a szálloda ablakai egy hatalmas, éjszakai megvilágítással is rendelkező futballpályára néznek, akár ágyból is nézheti nyertesünk az ott éppen zajló futballmérkőzést!

A törzsvendégeink között kisorsolásra kerülő másik nyertesünk pedig tavasszal a fővárosba mehet, ahol az ötcsillagos, azaz luxuskategóriájú Budapest Hotel Marriott Hotelben látják vendégül két napra, kísérővel. A szálloda minden kényelemmel rendelkezik, ami egy topkategóriájú helytől elvárható, szobái egyedi stílusosak, számos világhíresség szállt már meg a házban. És még valami: mindegyik vendégszobája a Dunára néz, csodás panorámával a budai hegyoldalra, a Várra, Citadellára, úgyhogy aki most nyeri majd ezt a wellnesshétvégét, szintén páratlan élményben lesz része. 

Tehát kedves vendégeink, jöjjenek hozzánk továbbra is, látogassanak el, egyenek jó étvággyal, és a bejáratnál kihelyezett gyűjtőládába érdemes továbbra is bedobni a betelt bérletet, mert köztük lesz az a kettő, akihez a Bartina utcában eljön Fortuna istennő.