Kíváncsi voltam, kik járnak hozzánk borvacsorára, ezért most néhány vendégünket bemutatok, akik a legutóbbi, február 14-i eseményünkön jelen voltak. Persze nem én kérdezősködtem, hogy honnan jöttek, hiszen egyáltalán nem volt időm, hanem a körünkben volt két újságíró, és ők segítettek, amíg én a többiekkel együtt a konyha és a vendégtér között jöttem-mentem a tányérokkal.

Kiderült, sokan, e-mailből értesültek a boros programunkról, sokan különben is, hét közben törzsvendégeink, voltak, akik a helyi újságból szereztek tudomást, hogy Lenkey Géza Mádról ezúttal ellátogat hozzánk, és volt egy nagyobb baráti társaság, akik egyenesen Pécsről utaztak hozzánk erre az esti programunkra.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy nem zavarta őket, hogy ezúttal nem helyi a borász, sőt, többen említették, kifejezetten örülnek, hogy más régió boraival ismerkedhetnek meg nálunk. Hiszen, tették hozzá, a szekszárdi borokat már jól ismerik, “fehérbort meg úgyis rég ittunk”, tették hozzá nevetve. “Jók ezek a borok, különlegesek, hangulatos az este”, mondták. Nem hittem volna, de kevesen jöttek direkt Valentin-napot ünnepelni nálunk, inkább a bor szeretete és a gasztronómia iránti érdeklődésük miatt találták vonzónak a vacsorát. “Mi vagyunk a sárgalábúak”, mutatkozott be nagyvidáman egy társaság, kiderült, ők a közeli Tolnáról érkeztek, ahol egy régi történet miatt, ami tojások megtaposásáról szól, rájuk ragadt ez az elnevezés, de ők ezt egyáltalán nem bánják. “A fehérbort kóstolni kell, a vöröset pedig meginni” summázta véleményét egy másik, szintén már jókedvre derült társaság, ők helyiek, szekszárdiak voltak, és amúgy máskor, hét közben is gyakran térnek be hozzánk.