marikablogja

marikablogja

Tokaj-Hegyalja eljött hozzánk!

2015. február 21. - marikablogja

Egy végtelenül kedves, szabad szellemet sugárzó, mégis nyugodt személyiségű borász műalkotásaival Valentin-napi borvacsoránkon ismerkedhettek vendégeink, február 14-én. A Tokaj-hegyaljai híres termőterületek egyikének - ez Mád -, tízhektárnyi szőlővel rendelkező családi birtok tulajdonosával, Lenkey Gézával, és különleges, rá jellemző fehérbor tételeivel, amelyekhez ismét a pesti ARAZ étterem chef de cuisine-je, Barka Áron álmodott meg, és készítette el ételsorát.

A borász elmondta, hogy borainak kóstolásával - és készítésével - szeretné végre eloszlatni azt a tévhitet, hogy Toka-hegyalján kizárólag csak nagyborok készülnek. Majd úgy mutatta be minden egyes tételét, amelyet az ételek mellé töltöttek a poharakba - a 2011-es évjáratú Fecsegőt, a Hét Hordó Furmintját 2009-ből (a Szekszárdra hozott palackokkal el is fogyott pincéjéből ez az évjárat), a 2008. évi Túlélőt, az Úrágya - Köves 2007. évi évjáratát, valamint az erről a vidékről szinte kötelező záróbort, a desszerthez párosított Tokaji Aszú 6 Puttonyos 1999-es évjáratú borát (ez a Lenkey Pincészet első aszúbora volt) -, mintha édes gyerekeiről mesélne. Elmondta például, hogy Fecsegője sosem látott hordót, fejtés után közvetlenül acéltartályba került, címkéjét pedig egy hollandiai utazás ihlette. Egyébként Lenkey borainak neve mind beszédes, mindegyikhez egy-egy érdekes, emberi történet fűződik, és elárulja azt is, ami a borász hitvallása: nem vonzza őt a nagyüzemi borászkodás,minden egyes szőlőtőkéjét emberszámba veszi, olyan borokat szeret készíteni, amelyek őszinték és van egyéniségük, nála nincsenek kőbe vésett szabályok, szereti a szabadságot és a kísérletezést.

095.jpeg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marikaszekszard.blog.hu/api/trackback/id/tr417193831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása