Sajnos, egy elég kézenfekvő magyarázat miatt itthon, Szekszárdon ragadtam: a motoros kerekesszékem nem fér be egy normál autóba, a kisebb, kézzel hajtott változat igen, de azt meg nem vihettem magammal Pestre, hiszen ha két kézzel hajtom, akkor hogy szolgálok fel a vendégeknek? Úgyhogy én továbbra is itthon, az Ízlelőben végzem a feladatom, két kollégám, az aprócska Kajtár Petra felszolgálónk és hallássérült szakácsunk, Gyulainé Éva azonban szombaton izgatottan útnak eredtek, hogy ők is felfedezzék maguknak az ötcsillagos, Duna-parti szállodát, a Budapest Marriott Hotelt.

Mindketten szép egyenruhát kaptak, Petra indult a vendégtérbe, a reggelizetéshez, Évi pedig a konyhára, virslit karikázni, krumplit szeletelni. Ahogy a vendégek rohama csökkent, az étteremvezető kézen fogta Petrát, és körbevezette a házban. Megmutatta a rendezvénytermeket, liften felmentek a legfelső szintre is, és elmondta azt is, csak kártya használatával működtethető a lift, idegen nem mehet fel oda, ahol a vendégek pihennek. Aztán mindketten kaptak finom személyzeti reggelit, és Évi is megnézhette a házat, neki a legjobban a lobbyban a karácsonyra feldíszített különböző sarkok, kandallós belső terek tetszettek. Megnézhették mindketten a ház saját cukrászüzemét, csak bámultak, mekkora egy ilyen hatalmas szálloda konyhai része. Évi hidegkonyhai feladatokat kapott, baconszalonnát, szalámit szeletelt, és a vendégtérben lévő látványkonyhába is kijöhetett figyelni, ott mi minden folyik, sőt, piríthatta a vendégek előtt a zöldségeket! Petra eközben terítőt hajtogatott, segített az ebédhez a felterítésben, a menükártyákat helyezte el az asztaloknál. Elrepült az idő, amikor koradélután elbúcsúztak vendéglátóiktól, Petra csak egyet kért: egyszer az életben hadd jöjjön még ide vissza, erre a csodálatos helyre, mert ilyen élményben még nem volt soha része.