marikablogja

marikablogja

Négy tányér ördöge

2014. augusztus 26. - marikablogja

izlelo_etterem_01_1.jpeg
Valamelyik nap csak ültem és néztem magam elé. Na nem mintha nem lett volna mit csinálnom, csak megnéztem a blogom adatait, és kiderült, vagy két órával azelőtt negyvenvalahányan töltötték le a legutóbbi blogbejegyzésem! Hihetetlen jó érzés, hogy van értelme az erre fordított munkának. Ahogy imádom a munkám, egyre jobban tetszik ez a blogírásosdi, mert úgy látszik, van értelme, egyre több ismerőst és ismeretlent érdekel, hogy mi van velünk, hogy telnek a napjaink az Ízlelőben.

Na, ennyi kitérő után folytatom az étterem tagjainak bemutatását. Láthattátok már, hogy kik főznek nálunk, megismerhettétek azt is, hogy kik állnak a mosogatóknál, most jöjjenek a többiek! Nem azért maradtak utoljára, mert nem lenne fontos a munkájuk, sőt! Nélkülük nem tudnánk nap mint nap kinyitni, és finom meleg étellel várni a vendégeinket. És nem mellesleg: ők vannak minden nap velem kint, a vendégtérben, és szolgáljuk ki együtt a vendégeinket.

Norbi, az egyik felszolgáló társam, aki már több éve csapatunk tagja. A régi módon, vagyis papíron történő rendelés felvétel okozott némi nehézséget neki, viszont amióta korszerű táblagépeken dolgozunk, ő a legügyesebb közülünk. Nem hiába, hiszen a fiatal generációhoz tartozik...

Kriszta a barátnőm, ő Gábor mellett a másik fizetős pincérünk, aki felszolgál, szaladgál egy szem tányérral a konyha és a vendégtér között. Nem csoda, hogy mindössze eggyel, ugyanis csak féloldalt tudja használni a kezét, és a lába is kicsit sérült ugyanazon az oldalon.

Gábor, ahogy már mondtam, az éttermünk vendégterének vezetője, Sanyi bá’ helyettese, ha nincs bent a séf, ő helyettesíti a konyhán is. Ha kell, árut rendel, szerelőket hív, ha elromlik valami, megírja az étlapot másnapra, bevásárol, felírja a rendezvényeinkhez az infokat, gyors, ügyes, és ami a fő: kiviszi egyszerre a négy tányért! Néha kicsit feszült, olyankor izgulok miatta, mert rendetlenkedik a szíve, és a stressz biztos nem tesz jót neki.

Nnna, mindenkit ismertek most már, legközelebb a titkainkról írok.  

A bejegyzés trackback címe:

https://marikaszekszard.blog.hu/api/trackback/id/tr956639151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása